Főoldal Történet Fejezetek Díjaim Kritikáim Világ

2014. szeptember 23., kedd

6. Fejezet: A megvehető

   Sziasztok!
  Szeretném megköszönni a két újabb feliratkozót, a +3000 megjelenítést és a tanácsokat! Higgyétek el az utóbbit próbálom betartani, de elég nehéz, ugyanis az elmúlt napokban, három, egymásnak teljesen ellentmondó kritikát kaptam. Esküszöm próbálkozom mindenkinek a kedvére tenni, de ahhoz, hogy minden jól menjen idő kell.
  Az ez utáni kis "fejezettel" Lue régebbi tanácsára reményeim szerint kicsit lassít a történet. Az emberrablót tervezem bemutatni, de mivel ez csak a vázlatom egy része, szóljatok, ha nem tetszik az ötlet és próbálok mást kitalálni. :)
   Egy nagyon rövid részlettel jöttem, ugyanis ezt hiába terveztem hosszúra, nem tudom kivitelezni, mert nagyon sok időbe telik. (Nem, nem ez a kis semmiség telt ennyi időbe, hanem a füzetbe írt vázlat, amit most részekre bontottam és megpróbáltam kicsit kipofozni.)
   Bocsánatot kell, hogy kérjek, mert a rész elég későn érkezett holott pont, hogy sűrűbben kéne, hogy írjak. Kárpótlásul létrehoztam egy "Világ" című oldalt, amelyben természetesen a történetben lévő élőlényeket, helyeket írom és rajzolom - az én lócitrom tudásommal - le. Elképzelhető, hogy idővel a szereplők is felkerülnek, de ebben nem vagyok annyira biztos.

Jó olvasást a fejezethez! :) 
___________________________________________________________________
   A szívem hevesen lüktetni kezdet, ahogy Eze támadása egyre közelebb ért a férfihoz, mikor hirtelen a semmiből előbukkant egy nő és a fekete elé vetette magát. A legtöbben azt hinnék, hogy az élete árán próbálta megvédeni el rablónkat, pedig ez korántsem így történt. Egyszerűen csak elhárította az amnéziás fiú lerohanását, egy halvány, világos kéken vibráló körrel, amely Eze érintésére kisebb köröket írt le a főn belül; pont olyan hatást elérve, mint amikor egy-egy esőcsepp bele csöppen egy tócsába és gyűrűk hullámzanak annak felszínén. Akármi is volt az, úgy tetszett pajzsként hatékony. Újdonsült testvérem pár méterrel arrébb landolt a földön. Ha még nem készített volna ki a félelem és az izgalom lelkileg, most az aggodalom is befészkelte magát az érzelmeim közé. Nem ismertem még olyan jól Eze-t és láttam az előbbi eseményeket, de mégis; tudtam, hogy ez nem ő. Legalább is ezt a reményt dédelgettem, mikor oda futottam hozzá, hogy megnézem él-e még. Élt, de még mennyire. Egy perc sem kellett neki ahhoz, hogy újra támadjon, mint aki teljesen felfrissült egy kis pofozástól, feltápászkodott és elképesztő gyorsasággal a nő felé tartott, aki lenéző félmosollyal vizslatta. A fiú ezúttal a hölgy nyakát vette célba, mire az elkapta Eze kezét és hátra szorítva azt térdre kényszerítette. A szőke halkan felszisszent kínjában, mire az ellenszenves bestia rálépett a hátára és húzni kezdte karjait maga felé, ezzel elérve, hogy áldozata még jobban szenvedjen. Most, hogy felemelte a lábát kilátszott a csupasz combja. Egybe részes, rövid szoknyájának méregzöld színe tökéletesen ment az ugyan ilyen magassarkújához, kapucnival ellátott köpenyéhez, szemeihez és virág alakú fejdíszéhez. Abban a pillanatban legszívesebben rávettettem volna magamat és végeztem volna vele, de felmértem a helyzetet és leszűrtem, hogy valószínűleg egy másodpercem sem lenne. Meghalnék. Valami csoda folytán megunta Eze kínzását és elengedte őt.
- Arateah! - kiáltotta hangosan - Hol vagy már te senkiházi? Ha ez itt megdöglik, engem fognak tömlöcbe vetni! - bólintott a fekete hajú férfi felé. Egy nálam alig pár évvel idősebb lány sietett felénk. Gesztenyebarna haja szanaszét állt, akár a szénakazal, ezt feltűzött frizurával próbálta leplezni, nem sok sikerrel. Arcán látszott, hogy már napok óta nem mosakodott, nyakát szoros kötés fojtogatta. A térde alatt egy-két centivel végződő barna és fehér szoknyáján, kötényt hordott, ami már vagy nyolcszor be volt foltozva. Bokáját és csuklóját lila és zöld színű foltok borították. Amint a sérült közelébe ért, lerogyott előtte és előhúzott egy hófehér kavicsnak tűnő tárgyat, amibe rúnákat véstek s a seb felé tartotta. Szemeit lezárta miközben alig hallhatóan elmormolt valamit. A kő, úgy rémlik, mintha melegséget árasztott volna magából, lágy, szerény kis fénye, kiszűrődött a lány csontos ujjai között. A férfi vérzése elállt és sebe egész szépen beforrt. A leány elégedett mosollyal tette el csoda kőzetét, de mikor lopva az ijesztő nő felé sandított, a büszkesége helyét a félelem vette át, ami az orcáján is meglátszott.
- Készen vagyok, Úrnőm! - erősen érzékelhető volt hangjában a rettegés, ezt a remegő, halk szavai is  bizonyíthatták.
- Látom. Minek nézel engem vaknak? Ne sértegess, fattyú! - horkant fel a bestia. Szavait mivel is nyomatékosíthatta volna jobban, ha nem egy óriási pofonnal. Akkorát csattant a lány arcán a tenyere, hogy talán még fél kilométerre is meghallották. Felszólalhattam volna, de túlságosan is féltem tőle, így inkább csak Eze felé húzódtam. Az Arateah ként szólított lány, a szoknyájába markolt és igyekezett nem az ütés helyéhez kapni kezével. Csöndben, leszegett fejjel bámulta az egyik fűcsomót helyettesítő, szivárvány színekben pompázó növényt.
- Most pedig lódulj, pár perc és megyek utánad! - Ez a nő tényleg csak kiabálni tud? Beszéljen már normálisan. - Tehát Ereth, továbbra is a gyermeteg bosszúddal vagy elfoglalva? Feladhatnád már végre! Már abban is elfáradok, ha téged nézlek. Az erőd nem ér fel az övével. Az, hogy legyőzheted csak egy árva tévhit, egy elérhetetlen ábránd, hova gondoltál?
   A férfi összeszűkült szemmel hallgatta végig a zöldbe öltözött hölgy gunyoros monológját.
- Én legalább kitartok egy dolog mellet, nem úgy, mint te Theriene! Ezúttal melyik királyság talpát nyalod? Esetleg Hemeron földjének lettél a kutyája?
- Nem tudnának annyit fizetni, hogy nekik dolgozzak, nem éppen a legelőkelőbb hely, az már biztos. Na de... Nekem mennem kell. Még sok feladat vár rám. Viszlát! - Éppen megakart fordulni, hogy útjára kelhessen, de abban a pillanatban megpillantott engem. - Ez meg mióta van itt?
- Már egy ideje. A Belua-val együtt hoztam el.
- Te nem vagy normális! Ez itt nem a mi világunkból való, nem igaz? Mit akarsz kezdeni vele? Mindegy is, csináld azt amit akarsz, csak az én közelembe ne hozd! - Azzal aztán idegesen elviharzott.


Nem tudtam eldönteni, vajon undorodik tőlem vagy fél valamitől, de érdekelt a téma ezért "Ereth" felé fordultam. Szólásra nyitottam számat, de megállított és csuklómra tekert egy hosszú példányt a szivárványszínű fűféleségből; ezt Eze-val is megismételte.
- Ez meg mi? - kérdeztem amíg ő egy ugratót dobott egy közeli tóba. Úgy nézett rám, mintha a világ legidiótább kérdését tettem volna fel.
- Lefogja a kezeid, nem tudod mozgatni.
- Értem. Szóval bilincs. Várjunk csak! Minek ez? - nyújtottam el a "várjunk" szó összes magánhangzóját.
- Bi mi? - kérdezett vissza.
- Bilincs. Most viszont nem ez a lényeg! Miért kell ez és miért dobálja... akarom mondani dobálod szerencsétlen állatokat a vízbe?
- Ez csak egy ugrató, nem több. Nagyra nő tőle és lovagolhatóvá válik, habár annak is megvannak a hátrányai. Mint például az élősködők, úgy mond hullása - Abban a pillanatba sárga, pöttömnyi kis világító pontok szállingóztak fel a víz mélyéről. - Erről beszéltem. Ami pedig a kezeden lévő növényt illeti, mindössze óvintézkedés.


1 megjegyzés:

  1. Kedves Jappancs!
    A kritikád elkészült. Remélem, nem voltam túl durva!
    Puszil, Vivien
    http://criticismfrommetoyou.blogspot.hu/2014/10/1-kritika-youre-best.html

    VálaszTörlés